Jelenleg – mi emberek – nagy bajban vagyunk. Nem kis részben azért, mert az erdőket feléltük.
Az élővilág szerveződésének lényege az együttműködés. Még akkor is, ha pillanatnyi szinten sokszor egymás felfalása, élősködés, versengés zajlik a szemünk előtt (vagy csak ezt vagyunk hajlamosak észrevenni): a végeredmény egy stabilitást nyújtó életközösség.
Nagy Anna Mária festménye
A mi égövünkön az egyik legösszetettebb ilyen önfenntartó közösség az erdő. Ezredéveken keresztül képes fönntartani önmagát, miközben talajt képez és megvédi azt, párologtatásával, árnyékolásával kiegyensúlyozza a klímát, a talajvizeket, gátat szab az áradásoknak, és milliónyi élőlénynek nyújt otthont. Nagy mennyiségű szén-dioxidot, port köt meg és mérgező anyagokat semlegesít. Ha természeti katasztrófa (tűz, orkán, földrengés) ledönti, újra sarjad.
Erre a sokrétű működésre önmagukban a fák kevesek lennének. A cserjék, a madarak, a vadvirágok, az őzek, farkasok is. Az együttműködő közösség nagy része többnyire láthatatlan és hallhatatlan: a talaj mikroszkopikus gombái, baktériumai, a nem túl előnyös kinézetű „férgek” nélkül az erdő nem működik.
Ma erdőterületeink túlnyomó részét fatermesztésre használják. Alföldi tájainkat távoli földrészekről származó, vagy hibrid fafajok uralják, ami alig ad esélyt a sokrétű működés fenntartására. Ezért van oly nagy jelentősége az ősi, természetes eredetű erdőmaradványoknak – amilyen a Sóstói-erdő.
Az erdőt könnyű tönkretenni, újrateremteni viszont nagyon hosszú folyamat. Fákat ugyan ültethetünk, de míg az egész életközösség és annak működése helyreáll – az generációk munkája.
Kapcsolatunk természetesen nem csupán a pusztításról szól. Időtlen idők óta képesek vagyunk fenntarthatóan használni az erdő javait. Nem csak a mindennapi élethez szükséges fa, de hazai gyümölcseink jelentős része (alma, körte, szőlő, cseresznye, málna, szeder, köszméte, ribiszke, som, eper…), egyes háziállataink (kutya, sertés), gyógynövényeink ősei ma is élnek a minket körülvevő erdőkben, vagy csak pár száz éve pusztultak ki (mint az ős-szarvasmarha, a hajdani őstulok). Vadban, gombában, halas vizekben is bővelkedtek az egykori erdők. Védték az időjárás szélsőségeitől a településeket, szántóföldeket. A természettel egyensúlyban élő emberi közösségek tiszteletben tartják az erdő sokrétű feladatát, és úgy gazdálkodnak annak erőforrásaival, hogy ne veszélyeztessék működését.
Mára a világban gyakorlatilag mindenhol, hazánkban legalább néhány száz éve megbomlott az egyensúly. Az erdészeti szakma és a természetvédelem éppen azért alakult ki, hogy megállítsa az erdők pusztulását, legalábbis bizonyos tekintetben.
Felismerve az erdők többféle funkcióját, ma hazánkban ún. „rendeltetések” szerint kezeljük az erdőket. A gazdasági rendeltetésű erdőkben a faanyagtermelés az elsődleges. A védelmi rendeltetésű erdők talaj, víz, zajvédelmet, vagy a természet értékeinek megóvását szolgálják. A parkerdők fő funkciója a lakosság egészségének, kikapcsolódásának szolgálata. Ez egyfajta durva, de a mai világ által elvárt leegyszerűsítés. Valójában a funkciókat nem lehet egymástól élesen elválasztani, de a gyakorlati életben mérlegelhetünk, egy-egy erdő esetében melyiket tartjuk hagsúlyosabbnak.
A Sóstói-erdő nagy része ma elsődlegesen parkerdő illetve védelmi (településvédelmi) rendeltetésű. Természeti értékei miatt erdőnk területének nagy része az EU természetvédelmi hálózatába (Natura 2000) tartozik, ami azt jelenti, hogy kiemelt szerepe van kontinensük biológiai sokféleségének védelmében. Ezért előbbi rendeltetéseit úgy kell biztosítani, hogy élővilágának kincseit is meg tudjuk őrizni.
