A vadrózsa vagy csipkebogyó elnevezés számos rokon faj gyűjtőneve. Közülük a Sóstói-erdőben jelenleg a gyepűrózsa (Rosa canina) fajkörbe tartozó növény közönséges, de a jóval ritkább, alacsony termetű, kevésbé szúrós, mirigyszőrös hajtású parlagi rózsa (Rosa gallica) is előfordul.

A gyepűrózsát aligha kell bemutatni. Pár méter magasra megnövő, sokágú, felálló vagy ívesen kihajló szárú, horgosan görbült tüskékkel borított bokra mindenki számára ismerős lehet. A rózsaszín különböző árnyalataiban játszó (esetleg fehér) virágai május végén, júniusban, a narancssárgából mélypirossá érő csipkebogyók pedig nyár végétől egészen a következő tavaszig ékesítik. Érdemes tudni, hogy a csipkebogyó valójában áltermés: a piros „terméshús” a virágot tartó vacokból alakul ki, a valódi termések a csipkebogyó kelyhébe zárt búzaszemhez hasonló nagyságú kemény „magvak”.

A gyepűrózsa a meleg, napfényben gazdag helyeket kedveli, egyébként a termőhely szempontjából nem válogatós. A ritkás erdőket, irtásokat, felhagyott legelőket, parlagokat gyorsan benépesíti, előkészítve a terepet a később felnövekvő erdőnek. Ökológiai szerepe tehát a kökényhez, galagonyához hasonló: laza lombozatával árnyal, szélvédelmet nyújt, terjedelmes gyökérzetével megakadályozza a talaj eróziós pusztulását, a kis fákat a legeléstől tüskés ágaival védi. A terméseket szívesen fogyasztó madaraknak ősszel és télen is táplálékot nyújt, bőséges virágpora pedig a különböző rovarokat (főként a virágbogarakat) vonzza (nektárt viszont nem termel). A vadrózsához kötődő hihetetlenül gazdag életközösségből még érdemes kiemelni a rózsa-gubacsdarazsat (Rhodites rosae), amely az oly jellemző sallangos-gubancos gubacsokat hozza létre.

A csipkebogyó az ember számára is évezredek óta fontos táplálék és téli vitaminforrás. Elterjedési területén mindenütt fogyasztják nyersen és feldolgozva a vadrózsa termését. Lekvár, szörp, ecet, mártás, befőtt készül a csipkehúsból. A kiemelkedően magas C-vitamin tartalom mellett karotin, antocianinok, esszenciális zsírsavak, ásványi anyagok és egyéb vitaminok (B, K, P, a magokban E) számottevő jelenléte is kedvező élettani hatású. Gyógynövényként elsősorban a megaszalt csipkebogyót, vagy a magoktól, szőröktől megtisztított szárított csipkehúst használjuk.

A ritka parlagi rózsa (Rosa gallica) előfordulását régi kutatók jegyezték fel, de sokáig úgy tűnt, mára kipusztult. 2010-ben leltünk csupán rá egy kis bokorcsoportjára egyik erdőszélen. Érdemes megnézni a hajtását, mennyire másféle tüskéi vannak (a csipkebogyóján is):