A kutyabenge (Frangula alnus) neve kevesek számára mond valamit, jóllehet, a Sóstói-erdő több részén találkozhatunk vele. Általában a nedvesebb tölgyeseket részesíti előnyben, de erdőkben sokszor száraz, felnyíló állományokban is gyakori (utóbbi esetben alkalmasint lápos eredetű talajt jelez az előfordulása).

A kutyabenge többnyire több törzsű, felálló szálú cserje, vagy ritkán 5-6 méter magasságig megnövő fa. Igen jellemző sötétzöld lombja, sötét ólomszürke (megkaparva meggypiros) kérge, hosszúkás fehér paraszemölcsökkel pettyezett vesszője, folyamatosan érő, pirosból ibolyásfeketévé színeződő, borsó nagyságú bengetermése. Apró virágai harang alakúak, és májustól szeptemberig folyamatosan nyílnak az egyre növekvő vesszőkön. További érdekes sajátosság, hogy a növény rügyei fedetlenek: azaz a kis összeboruló levelek a rügypikkelyek védelme nélkül vészelik át a téli fagyokat.

Ökológiai „szerepe” könnyű megtelepedésén (madarak hurcolják szét a magjait) és gyors növekedésén alapul. A kutyabenge hamar kialakuló, tűznek-víznek ellenálló bozótja a nedves területek beerdősülésének első lépését jelenti. A fák megjelenésével azonban nem tűnik el (mint pl. a kökény), hanem zárt állományokban is a cserjeszint fontos alkotója marad.

Bár minden része mérgező, a mai napig fontos gyógynövény. A benge lehántott, majd egy éven át szárított kérgét használja az orvoslás. A „Frangulae cortex” (bengekéreg) elsősorban kíméletesen dozírozható erős hashajtóként használatos, de máj- és epefunkciókra való hatása miatt egyéb (pl. tisztító) teakeverékekben is szerepel. Csak óvatosan, szakember javallatára használjuk. Fája egyenletes szövetű, különleges élénksárga (közepe táján narancs-rózsaszín) árnyalatú, kis méretei miatt alig valamire használják. A régi időkben – mivel jól hegyezhető – nyílvesszőt, nyársat, faszeget készítettek belőle. A vastagabb ágakból sétapálcát is faragtak, fiatal vesszőit kosárfonásra használták. Éretlen termései timsóval sárga festéket szolgáltattak festők, könyvkötők és bőrművesek számára. Érett és félig érett terméseiből textilhez és gyapjúszövethez használt zöld-kék-szürke árnyalatú festék nyerhető, de megfelelő módszerekkel fekete és piros színű anyagot is lehet készíteni belőle. Végül nem árt megemlékezni a növény egy igen speciális, de egészen 1946-ig igen nagy jelentőségű felhasználásáról. A kutyabengét számos országban egészen a XX. század közepéig ültetvényeken is termesztették – hogy puskaport gyártsanak belőle. A fiatal hajtások fájából készült faszénből ugyanis egyedülálló minőségű füstös lőport állítottak elő.

Szerepe az erdő életében sokrétű. Az állományokon belül árnyaló, talajtakaró szerepe van, és a Sóstói-erdő egyes (kissé lápos jellegű, de kiszáradt) tisztásain megfigyelhető a terjedése is (mint miniatűr újraerdősülés).

Folyamatosan nyíló virágai a méhek számára egész nyáron táplálékot nyújtanak, de szinte minden részét fogyasztja valamilyen ízeltlábú. Leglátványosabb közülük talán a citromlepke, amelynek hernyója elsősorban a kutyabenge levelével táplálkozik. Terméseit a madarak fogyasztják.