Erdőművelés természetesen. Az erdőművelésnek létezik olyan módja, amely az erdő természetes működésére épít, és folyamatos erdőborítást biztosít.

Ebben az esetben szintén folyik gazdálkodás, ami megfelelő szakértelem mellett hasonló megtérüléssel jár, mint a vágásos üzemmód. Az erdőgazdálkodó hasonló mennyiségű és értékű fát termel ki, mégsem keletkezik vágásterület, fennmarad a folyamatos erdőborítás.

A természetes folyamatokkal leginkább összhangban lévő az erdőgazdálkodási formát szálalásnak nevezzük. Nagyon leegyszerűsítve arról van szó, hogy az erdőből csak szálanként, esetleg kisebb csoportokban vágjuk ki a fákat. Fakitermelés folyamatosan (akár minden évben) történik, de az egész faállomány egysége, szerkezete ép marad. A felújulás a kitermelt fák helyén természetes módon (esetleg kis rásegítéssel) történik, de talajelőkészítéssel, magvetéssel, csemeteültetéssel, gyomirtással, a fiatalosok ápolásával ideális esetben nem kell foglalkozni. Mindez megfelelő üzemszervezés mellett komoly gazdasági megtakarítást is jelent.

A szálalóerdő működés alapjában az őserdőéhez hasonlít, azzal a különbséggel, hogy a fák nem betegség, öregség, vagy egyéb természetes okok miatt pusztulnak el, hanem az ember távolítja el (vágja ki) őket.

Melyek a szálalóerdő fő jellegzetességei?

- Az állomány térben foltos, változatos, de az erdő összefüggő (vágásterület nincs).

- Az erdőben gyakorlatilag minden korosztály jelen van, az állomány „kortalan”.

- Az összes, termőhelyre jellemző elegyfaj megtalálja a helyét.

- Az erdő függőleges szintezettsége (alsó-, felső lombkorona, cserje és gyepszint) hiánytalan.

- Egészséges faegyedek 2-300 éves korukig fenntarthatók, sőt, ebben az időszakban produkálják életük során a legnagyobb értéket.

- A szintezettség, a foltosság és többkorúság folytán a fák jobban kihasználják a termőhely adottságait, ezért növedékük, a termelt biomassza, a megkötött CO2 mennyiség nagyobb, mint az egyszintes, egykorú erdőkben.

- A felújulás kisebb foltokban történik, amiért is kevesebb a bejutó fény mennyisége, viszont kisebb kárt okoznak a kései fagyok, az aszály, vagy a monokultúrákat kedvelő tömeges kártevők

- A szálanként történő fakitermelés során viszonylag kicsiny bolygatás keletkezik az állományban és a talajban, viszont sűrűbb feltáróút-hálózatra van szükség.

- A fenti okok miatt a szálalóerdő élővilága közel olyan gazdag lehet, mint az őserdőké.

Szálalással kezelt erdők ma Magyarországon alig vannak.

A XX. század első felében még éltek hagyományai, de gyakorlatilag nyom nélkül (néhány kísérleti állományt és kisparaszti erdőt leszámítva) eltűnt. Némi túlzással lábjegyzet lett az erdészeti tankönyvekben, a gyakorlatban - az egy-két kísérleti helyszínen kívül - nem is volt módjuk a szakembereknek megismerkedni ezzel az erdőművelési móddal. A 2009 elejéig hatályos erdőtörvényeinkben a szálalás fogalma már nem is szerepelt.

A szálalás hagyományának elsorvadása több okra is visszavezethető. Az ország Trianont követő hirtelen faínsége az intenzív, nagy területeket egyben kezelő módszereknek kedvezett, és a szocialista építkezés korában a tervgazdálkodás rendszere sem volt képes megemészteni a szálalás logikáját. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a korszerű szálalásnak a XIX. században Nyugat-Európában kidolgozott módszertana nem magától értetődően alkalmazható a magyarországi erdőkben. De az olcsó üzemanyag és a nagy erőgépek korában Nyugat-Európában is visszaszorult a szálaló gazdálkodás. A volt Jugoszlávia területén viszont mind a mai napig jellemző (Szlovéniában jelenleg is szinte kizárólag szálalással kezelik az erdőket).

Ma ennek a természetes folyamatokra alapozó erdőgazdálkodási módszerek újjászületőben vannak. Ebben úttörő szerepet elsősorban a „Pro Silva” mozgalom vállal. A szálalás újbóli elterjesztésében Európa-szerte elsősorban erdész szakemberek játsszák a kezdeményező szerepet, akik úgy gondolják, hogy így tartamosabban és gazdaságosabban lehet erdőt művelni. Hazánkban is megtörténtek az első lépések: állami és magán erdőgazdálkodók immár több, mint 20 000 hektáron kezdték meg az áttérést a szálalásra. Megfelelő természetességű és rendeltetésű állami erdőkben 2009 nyarától pedig törvény írja elő a fokozatos áttérést a folyamatos erdőborítást biztosító módszerekre. Mégis, Magyarországon sok helyen egyelőre az idegenkedés és az ellenállás jellemző.

Miért uralkodik még mindig a vágásos gazdálkodás hazánkban?

- Némi túlzással csak ehhez értünk. A szálalás igen komoly, speciális szakértelmet igényel. Ugyanis az ilyen erdőkben nem véletlenszerűen, vagy éppen a legszebb fatörzseket kiválasztva kell elvégezni a vágást, hanem pontos tervezést követően. Hazánkban a ma aktív erdészgenerációk - bár az erdészeti szakoktatás igen színvonalas – szinte csak a vágásos gazdálkodással ismerkedhettek meg a gyakorlatban.

- Más oldalról megvilágítva: a szálalás nem szakszerű folytatásával komoly károkat is lehet okozni. A rendszeres erdőgazdálkodás megjelenése előtt például jellemző volt az úgynevezett „kóstolgató szálalás” – amikor mindig a legszebb, legértékesebb fákat vágták ki az állományból.

- Az egész üzemszervezés, géppark a vágásos gazdálkodás igényeire van szabva.

- A hazai közvélemény és a természetvédő szakma sem ismeri eléggé ezt a módszert, ezért csak csekély nyomást tud gyakorolni a szálalás érdekében.

- A létező szálalóerdők többsége a hegyvidéki bükkös-fenyves zónában van, ahol a termőhelyi viszonyok egészen mások, mint hazánk nagy részén. A hazai erdőtípusokra (különösen alföldi száraz és ártéri termőhelyeken) a módszerek még nincsenek pontosan kidolgozva.

- A fényigényes, lassú növekedésű, rendszertelenül termő fajok (így a tölgyek) esetében nagyon kevés a szálalóerdőkre vonatkozó tapasztalat. Sokan - nem teljesen alaptalanul - attól tartanak, hogy ilyen körülmények között tölgyek helyett csak a cserjék, vagy értéktelenebb fák fognak felújulni. Az uralkodó szemlélet szerint ezért a tölgyeseket szálalásával még kísérletezni sem érdemes.

- Az utóbbi ötven évben sokszorosára szaporodott vadállomány kártételével szemben (ami elsősorban az újulatot sújtja) nem olyan egyszerű a védekezés szálalóerdőben, mint a kerítéssel körbevehető több hektáros vágásos felújításokban.

- Ahol megszületik a szándék a szálaló gazdálkodásra, ott sem biztos, hogy egy lépésben be lehet vezetni. Az átállás több évtizedet is igénybe vehet (úgynevezett átalakító üzemmód). Például egykorú, elöregedett, kevés fajú állományokban előbb érdemes foltokban történő vágásokkal és esetleges mesterséges telepítéssel fiatalabb korosztályú, elegyesebb csoportokat kialakítani.

A fenti aggályok miatt nem szabad azt hinnünk, hogy a szálaló gazdálkodás egyszerűen alkalmazható csodaszer, amely egy csapásra kielégíti a gazdálkodó, a természetvédő, és a kirándulni vágyó állampolgár igényeit. Számos tényező sajnos nem az erdészetet hivatásukként művelők szakmai felkészültségén vagy nyitottságán múlik (például a magas vadsűrűség, a klímaváltozás). Jelenleg hazánkban a tanulási fázis kezdetén vagyunk.

Jó példák mégis vannak.

Az utóbbi időben komoly szakmai munka folyik a szálalás módszertanának egyre szélesebb körű (helyi viszonyokra és különböző erdőtípusokra adaptált) kiterjesztésére. Hazánkban immár több lombos erdőtípusban (tölgyesekben is), s nem csupán a hegyvidéken (például nálunk, a Beregi-síkon is) megindult az átállás erre a régi-új erdőgazdálkodási formára. Vannak bíztató eredmények, s egyben felmerülnek előre nem látott problémák is. Mindazonáltal reménykedünk arra, hogy évtizedek múltán büszkén tekinthetnek vissza ezekre a kezdeményezésekre azok az erdészek, akik megtették a kezdeti - nem éppen könnyű - lépéseket.

Szálalás a Sóstói-erdőben?

A most látható sok, nagy kiterjedésű vágásterület láttán alig hinnénk, hogy nem is olyan régen, 1924-ben az akkori erdész szakemberek szálaló erdőművelést írtak elő a Sóstói-erdő parkerdő rendeltetésű területein. Egyelőre nem tudjuk, hogy mi lett a kezdeményezés pontos utóélete (a kommunista fordulat, az 1947-es első hároméves terv alighanem véget vetett neki), de abban biztosak lehetünk, hogy az akkori erdész szakemberek lehetségesnek és megvalósíthatónak tartották az erdő tölgyeseiben szálaló gazdálkodást.

Ez azt jelenti, hogy mi is megpróbálhatjuk. A konkrét tapasztalatok hiányában ugyan üzemi méretekben nem, de néhány erdőrészletben a Nyírerdő Zrt. megkezdett a 2008-2017-ig tartó gazdálkodási ciklusban olyan kísérleti beavatkozásokat, amelyek alkalmasak lehetnek a későbbiekben a szálalásra való átállásra. Ez első lépésben az eddigiekhez képest kis területű (0,5-1 hektár) vágásokat jelent, ami alkalmas a változatosabb korosztályeloszlás kialakítása. Szintén a tervek között szerepel az egyes helyeken jól láthatóan életképes természetes újulat megsegítése a lombkoronaszint foltos megbontásával. A 2009-es év két jelentős fadöntéssel járó szélvihara nyomán támadt lékek némelyikében pedig rendszeres monitorozással szükséges nyomon kísérni a természetes felújulás sikerét.

Reményeink szerint lehet, és lesz is szálalás a Sóstói-erdőben, és idővel búcsút mondhatunk a vágásos gazdálkodásnak. Mindehhez azonban türelem, sok idő, és munka is szükséges. Önkéntes munkával vagy egyéb támogatással mindannyian segíthetjük ezt a folyamatot.