A mezei juhar (Acer campestre) a sík- és dombvidékek tölgyeseinek jellemző elegyfája. A Sóstói-erdőben szórványosan figyelhetők meg jellemzően girbegurba törzsű, erősen ágas, finom repedésekkel négyzetes lapocskákra tagolt szürkésbarna kérgű egyedei. A „népszerűbb” juharokhoz hasonlóan – viszonylag kisméretű – levelei ötkaréjúak, a karéjok azonban tompák.

Termése is a nemzetség többi fajához hasonló ikerlependék, azonban a „propelleres” résztermések nem hegyesszöget, hanem szinte pontosan 180 fokot zárnak be egymással. Sárgásszöld, apró virágai sem vonzzák a tekintetet, és lombszíneződése sem látványos. Szabálytalan növekedése, gyakran kis mérete miatt a fafeldolgozó ipar sem tud sokat kezdeni egyébként kedvező szerkezetű, nehéz, kemény, vöröses fájával. Leveleit viszont – más juharfajokéhoz hasonlóan – érdemes a télire eltárolt alma, körte, gyökérzöldség mellé tenni, ugyanis lassítja a romlási folyamatokat.

Ez a kevéssé feltűnő, nem sokra becsült fafaj mégis az erdő pótolhatatlan természetes alkotója. Széles tűrőképességű, könnyen csírázó, árnyéktűrő, jól sarjadzó, nem agresszív növekedésű fafaj révén jól beilleszkedik az erdőszerkezetbe. Magassága a 20-25 métert ritkán haladja meg, így nem jelent konkurenciát a többi faj számára. Ugyanakkor hosszú (200-300 év) élete alatt bőségesen hulló, könnyen bomló lombjával, mélyre hatoló intenzív gyökérzetével termőhelyét javítja. Szabálytalan felépítése, sok ága révén számos élőlény számára kedvezően „strukturálja” az életteret. Sarjai, valamint bőséges újulata fontos vadtáplálékként szolgálnak.

Az erdészeti gyakorlat sokáig gyomfának tekintette a faiparban alig hasznosítható mezei juhart, és visszaszorítására törekedett. Talán részben ez az oka annak, hogy a Sóstói-erdőben is számos tölgyesből teljesen hiányzik. A korszerűbb szemlélet előretörésével egyre inkább figyelembe veszik erdőszerkezeti, termőhelyvédelmi és ökológiai szerepét, így a jövőben nagyobb teret kaphat.

Az erdőben előforduló többi juharfajunk közül kettő ugyan őshonos Magyarországon, de a Sóstói-erdőben levő példányaik vélhetőleg telepítettek. A városok és parkok fásításánál is széles körben alkalmazott korai juharról (Acer platanoides) és hegyi juharról (Acer pseudoplatanus) van szó. Mindkettő igazából hegy- és dombvidéki faj, a mi nyírségi erdőnkbe nem igazán tudnak beilleszkedni. Ahol termő korú példányaik előfordulnak, ott újulatuk igen agresszíven terjed (kivált a korai juharé), ami félő, hogy veszélyezteti a helyben honos fajokat.

A zöld juhar (Acer negundo) amerikai eredetű, agresszíven terjeszkedő fafaj. A hazai juharokkal ellentétben levelei páratlanul szárnyaltak (ezért kőrislevelű juharnak is nevezik), s a fák kétlakiak. Zöldes vesszőiről könnyű felismerni, egyébként szabálytalan, kistermetű törzset nevel. A hullámtereinken igen erősen terjed az őshonos növényzet rovására, ráadásul az amerikai szövőlepkének is fontos gazdanövénye. A Sóstói-erdőben még viszonylag ritka, de szórványosan a teljes területen felbukkan. A későbbi problémák megelőzése végett elejét kell venni további terjedésének. A szintén amerikai származású, de szelídebb természetű ezüstjuhar (Acer saccharinum) ellenben csupán egy helyen, ültetve fordul elő erdőnkben. Ez a dekoratív, várostűrő, parkokba ültetetett faj mélyen tagolt, hegyesedő karéjú, ezüstös fonákú, de alapjában „juharlevél” alakú leveleiről ismerhető fel.