Viszonylag kevés helyen találkozunk a Sóstói-erdőben a fehér nyár (Populus alba) példányaival. Ez a rendkívül mutatós, hatalmas méreteket (35 méter magasság, 1-2 méteres átmérő) és idős, 150-200 éves kort is megérő fa az alföldi homokvidék és az ártér jellemző faja. Fehér törzse, valamint karéjos, fonákján nemezesen szőrös levele alapján biztosan fel lehet ismerni.

Aki nem erdőjáró, az is találkozhat vele a város néhány helyén, például a Sóstó környéki parkban vannak gyönyörű idős egyedek. Városunk legtermetesebb, természetvédelmi oltalom alatt álló fehér nyárfája (a László és István utca találkozásánál) viszont a közelmúltban, 2007 elején lett a gátlástalan kapzsiság áldozata. Egy bevásárlóközpontnak állt útjában, így egy „magányos tettes” láncfűrésszel halálra sebezte. (Az elkövető szabálysértési bírságot kapott).

No de vissza az erdőhöz. A fehér nyár szerepe, helyzete nehezen fogható meg a tölgyesekben. Igen gyorsan növekszik, könnyen önállósuló sarjaival kiválóan képes terjeszkedni, magasra nő és sokáig él, de nagy fényigénye miatt kevés helyen jut uralomra. Érdekes módon - bár igényli a talajvíz közelségét és szereti a tápanyagbőséget - gyakran a legmagasabb buckatetőkön fejlődik szépen, ami valószínűleg messze terjedő gyökereinek köszönhető. Sarjaival pedig a legszárazabb helyekre is eljut, de ott általában csak törpe méretű egyedei fejlődnek ki. Jól tűri a szárazságot, a nagy hőmérséklet-ingadozást és az elárasztást is. Elterjedését viszont korlátozza, hogy májusban kelő magoncai igen érzékenyek a kiszáradásra (s mostanában egyre gyakoribb felénk a tavasz-nyár eleji szárazság). Viszont ha egyszer megtelepszik és megfelelő kort ér el, a sarjak biztosíthatják hosszú távú megmaradását az erdőben. Ökológiai jelentőségét is nagy részben a nagy területet behálózó gyökerekből fejlődő sarjak adják. Ezek ugyanis az erdő nagyobb részének elpusztulása (pl. tűz, vihar, tarvágás) után gyors fejlődésükkel megvédik a talajt, árnyalnak, segítve az erdő mihamarabbi újraépülését. Mindemellett vadtáplálékként, búvóhelyként is szolgálnak. Az idős fehér nyárfa pedig önmagában is valóságos ökoszisztéma, mivel kevéssé ellenálló fáján többféle gomba, belsejében cincérek és egyéb „farontók” sokasága tenyészik, és a könnyen kialakuló odvakban többféle madár- és emlősfaj talál otthont. További kedvező tulajdonsága, hogy viszonylag laza lombkoronája alatt teret hagy az újulat, a cserjeszint és a gyepszint számára is.

A fehér nyár jelenleg tapasztalható viszonylagos ritkasága a Sóstói-erdőben részben azzal is magyarázható, hogy fája ipari szempontból gyenge minőségű, ezért nem részesítették előnyben. Hajdan a népi gyógyászatban is nagy szerepe volt, ugyanis kérge nagy mennyiségben tartalmaz szalicilátokat, ami például az aszpirin fő hatóanyaga. Manapság pedig sokan ellenségesen tekintenek rá, mert széllel terjedő szöszös magja sokakat zavar (jóllehet, az olykor tényleg hatalmas tömegben terjedő „szösz” csak elhanyagolható részben származik a fehér nyártól, javarészt az ültetvényszerűen termesztett hibrid eredetű nemes nyár okolható ezért a jelenségért). Érdemes tudni egyébként, hogy nyárfáink kétlakiak, tehát a porzós egyedek egyáltalán nem „szöszölnek”. Az utóbbi idők felújításaiban szerencsére egyre gyakrabban szerepel a fehér nyár, így nem kell félnünk végleges kiszorulásától. Különösen nagy szerepe lehet a legszárazabb, jelenleg tájidegen fajokkal - akáccal vagy fenyővel – beültetett buckatetők felújításánál.

Az erdőben azonban másfajta nyárfákkal is találkozhatunk. Kisebb termetű és rövidebb életű őshonos fajunk a rezgő nyár (Populus tremula) meglehetősen ritka, és nem túl feltűnő elegyfa. Élettartama ritkán haladja meg a 60 évet, viszont nyúlánk: 25 méter magasságot is elérhet. Nevét onnan kapta, hogy hosszú, oldalról lapított levélnyeleken ülő szív, vagy kerekded alakú fényes leveleit kisebb légmozgás is megrezegteti. A fehér nyártól az is megkülönbözteti, hogy a levelek fonákja kopasz, vagy legfeljebb pelyhes, de semmiképpen nem nemezesen szőrös. Igen fényigényes, igazi pionír fafaj. Főként hegy- és dombvidékeken jellemző, hogy felhagyott bányafelszíneken, vagy egyéb csupasz felszíneken sűrű állományai verődnek fel, majd néhány évtized alatt átadják a helyet az igényesebb, hosszabb életű fajoknak. Sudár, kevéssé árnyaló, ágtiszta egyedekből álló állományai gazdaságilag sem jelentéktelenek, mert sárgásfehér, egyenletes szövetű, puha és könnyű fája jó ipari nyersanyag. A rezgő nyár az Alföldön kifejezetten ritka, de a Sóstói-erdőben már a XX. század elejének kutatói feljegyezték előfordulását. Jelenleg is megtalálhatjuk a nyitottabb szegélyeken, így például a vasúti pálya pásztájának közelében. Mint széles tűrőképességű, magjaival és sarjakkal gyorsan terjedő, számos rovarnak, vadnak táplálékot nyújtó fafaj mindenképpen szerepet érdemel az erdőben. Megmaradását legjobban a természeteshez közeli erdődinamika biztosítaná, ahol időnként és helyenként megfelelően nagy lékek képződnek az ilyen fényigényes pionír fajok számára is. Mivel ettől még távol állunk, aktív beavatkozások válhatnak szükségessé a rezgő nyár megőrzése érdekében.

A nyárfák világát kissé megbonyolítja, hogy hibridek és kultúrváltozatok is fellelhetők a Sóstói-erdőben. A szürke nyár (Populus x canescens) a fehér és a rezgő nyár természetes hibridjeinek gyűjtőneve. Rendkívül változatos alakok tartoznak ide, melyek részben az egyik, részben a másik szülőre hajaznak. Ökológiai szerepe hasonló lehet a fehér nyáréhoz, gazdasági szempontból pedig (jó minőségű fája miatt) felülmúlja a szülőfajokét. A kultúrváltozatok közül a fehér nyár nemesített, rövid vágásfordulóra tervezett, néhány helyen telepítésben előforduló kultúrváltozata mellett az úgynevezett nemes nyár (Populus x euramericana) ültetvényeivel is találkozhatunk, szerencsére csak kis területen, szegélyhelyzetben. Az európai fekete nyár (Populus nigra) és az amerikai fekete nyár (Populus deltoides) keresztezésével számos rövid (15-30 év) vágásfordulóra tervezett, kifejezetten gazdasági célú fajtát alakítottak ki, melyeket ivartalan szaporítással sokszoroznak. A nemes nyárak klónhadseregei immár meghatározóivá váltak az alföldi tájnak. Sivár, minden elegyfajt, szintezettséget, foltosságot nélkülöző, intenzív agrotechnikai művelést igénylő ültetvényeik inkább emlékeztetnek kukoricaföldre, mint erdőre. Valójában semmi sem indokolja a nemes nyár jelenlétét a Sóstói-erdőben.