A gyertyán (Carpinus betulus) a különlegességek közé tartozik a Sóstói-erdőben. Nem mintha ez a fafaj ritka lenne hazánkban: a hegyekben és a dombvidékeken az egyik legjellemzőbb erdőalkotó az őshonos állományokban. Ugyanakkor az Alföldre csak kevés helyen húzódik le. Megyénk pont abba a régióba esik, ahol még előfordulnak természetes gyertyános-kocsányos tölgyesek. A gyertyánnak szép elegyes erdői vannak a Bereg-Szatmári-síkon, hajdan kiterjedt állományokat képezett a Rétközben, a Nyírségben pedig Baktalórántháza-Ófehértó körzetében maradtak meg ezek a hegyvidéki hangulatú erdők.

A Sóstói-erdőben a gyertyán szórványos előfordulású. Több, egymástól távoli erdőrészletben is előfordul szálanként vagy kisebb csoportokban. Jelenléte feltűnt a XX. század első felében itt kutató botanikusoknak is. Bár elliptikus, fűrészes szélű levele, szélbeporzású virágzata nem túl látványos, de termését, amely egy 6-10 milliméteres makkocskából és egy 3-5 cm-es háromkaréjú ún. kupacslevélből áll, mindenki ismeri. Sötét- vagy világosabb szürke, hosszanti, hálózatosan kígyózó vonalakkal befuttatott kérgű, gyakran gyökérterpeszes törzse pedig az erdő ritka ékessége.

Sajnos talán már nem sokáig. A gyertyán ugyanis viszonylag sok csapadékot és párát igényel, a hőséget, szárazságot kevésbé bírja, így a klímaváltozás várható tendenciái nem sok jót ígérnek számára itt a Nyírségben. Máskülönben nem túl igényes fajról van szó. Bőséges magtermése könnyen kel, s noha nem túl gyors növekedésű, az árnyékot jól tűri, ezért nem okoz gondot számára, ha más fafajok „lehagyják”. Mindehhez járul kiváló sarjadzóképessége, ami biztosítja túlélését túlzott vadrágás, vagy kevéssé kíméletes erdőgazdálkodás esetén is. Ezek a tulajdonságok a gyertyánt az erdő stabil, de nem uralkodó alkotójává teszik. Rendszerint a második lombkoronaszintet foglalja el, legfeljebb 25 méter magasra nő. Élettartama nem sokkal haladja meg a 100 évet. Sűrű lombjával erőteljesen árnyalja talaját, ezért cserjék alig, viszont kora tavaszi hagymás-gumós növények gyakran találhatók környezetében. Levele könnyen, gyorsan bomlik, sok szerves talajt juttat a talajba. Nem elhanyagolható a gyertyános másod-lombkoronaszintnek a klíma- és páratartalmat kiegyensúlyozó szerepe sem. Lombja, sarjai, kérge, rügyei és termése fontos táplálékforrást jelentenek a rovaroktól a mókusokon keresztül a nagyvadig. Erdészeti megítélése nem egyértelmű, ugyanis fája kevéssé értékes, ugyanakkor árnyalásával segíti a felső lombkoronaszint fajai (így a tölgy) számára az egyenes, ágtiszta törzs kialakítását.

A Sóstói-erdőben - amennyiben a klímaváltozás keresztbe nem tesz neki - a jövőben nagyobb szerep is várhatna a gyertyánra. Bizonyos jelek (például a nagyon hasonló ökológiai igényű madárcseresznye széles körű elterjedése) arra utalnak, hogy eredetileg a gyertyán is gyakoribb lehetett, esetleg emberi tevékenység nyomán szorult vissza. Mostani előfordulási pontjain szép növekedésű, s ahol korábban kivágták, sarjai már megjelentek (még erősen árnyaló vöröstölgyes alatt is!). Az elmúlt évek erdőfelújításaiban újra szerepet kapott, ezért reménykedhetünk, hogy ez az Alföldön oly ritka fafaj a Sóstói-erdőben még sokáig megőrizhető.