A vörös tölgy (Quercus rubra) szintén a leggyakoribb állományalkotó nem őshonos fák közé tartozik a Sóstói-erdőben. Ez az észak-amerikai eredetű fafaj gyors növekedése, gyakori és bő makktermése, nagy fatömeghozama, nyúlánk törzse, jó minőségű fája, széles tűrőképessége miatt nyerte el az erdészek tetszését. Esztétikai megjelenése is kedvező: sima szürke kérge, állományban egyenes törzse, magas (30 m) termete a bükkös állományokat idézi, őszi vöröses lombszíneződése, érdekes, kihegyezett karéjú levelei nagyon dekoratívvá teszik. Gazdasági tekintetben nem utolsó szempont, hogy hazánkban fogyasztó szervezete is alig van.

Ha viszont a vörös tölgynek az erdő életében betöltött szerepét vizsgáljuk, lényegesen kedvezőtlenebb képet kapunk. Ez a fafaj ugyanis igen erősen árnyaló, elegyetlen állományokat alkot, s vastag és igen nehezen bomló avart képez. Emiatt a vöröstölgyesekben szinte egyáltalán nem találni elegyfákat, cserjéket és a gyepszint is igen gyér és fajszegény. Ezáltal az állatvilág számára igen szűk táplálékforrás, kevés búvó- és szaporodóhely áll rendelkezésre. A vöröstölgyes állományok így valóságos zöld sivatagot jelentenek az erdőben. Ráadásul rendszerint azokra a viszonylag jó termőhelyekre ültetik, ahol a kocsányos tölgy is megél (bár gazdaságilag kevésbé értékes állományokat képez). Szerencsére ez a tájidegen faj nem mutat olyan mértékű spontán terjedést, mint az akác (bár fiatal, makkról kelt példányaival lassan terjed), és bár jól sarjadzik, kiirtása sem reménytelen.

Mindezek alapján kedvező gazdasági tulajdonságai és dekoratív megjelenése ellenére fokozatosan száműzni kell a vörös tölgyet a Sóstói-erdőből. Az elmúlt évtizedekben folyamatosan növekedett a térfoglalása, s most is vannak egészen fiatal állományai. Tekintettel arra, hogy az erdő ritmusához képest viszonylag rövid, számunkra mégis hosszú (mintegy 100 év) életű fajról van szó, egy darabig még találkozhatunk vele az erdőben.