Az erdeifenyő (Pinus sylvestris) és a hosszabb tűjű feketefenyő (Pinus nigra) ültetve fordul elő a Sóstói-erdő néhány részén. A két tűlevelű faj közül az erdeifenyő hazánk nyugati részein őshonos, a másik faj viszont mediterrán eredetű. Az Alföldön mindkettő csupán ültetve fordul elő, mivel a legsivárabb homoki termőhelyek beerdősítésére más faj nem volt alkalmas. (Újabb adatok szerint néhány ezer éve – talán lápos területeken – még élt őshonosan erdeifenyő a Nyírségben). A nyírségi ültetett fenyveseknek jelentős szerepe volt a futóhomok megkötésében, ugyanakkor a silány termőhely, a számos, járványszerűen fellépő kártevő, az erdőtűzre és hótörésre való érzékenység miatt többnyire kevés és rossz minőségű faanyagot szolgáltatnak.

Igazából tájegységünkön az erdei életközösségbe sem tudtak beilleszkedni az eredeti termőhelyükön fontos ökológiai szerepet ellátó fenyőfajok. A Sóstói-erdő fenyőkkel elegyes részein szegényes, és többnyire tájidegen fajokból (főleg kései meggy) áll az alsó lombkorona- és a cserjeszint, a nehezen bomló tűlevelek miatt pedig a gyepszint is inkább csak gyomokból áll. Hosszabb távon ezért sem indokolt az erdei- és a feketefenyő fenntartása az állományokban. Azokon, a fenyők számára még alkalmas termőhelyeken – a legszárazabb buckatetők –, ahol őshonos fafajaink már csak nehezen élnek meg, inkább az eredeti, gazdag élővilágú, természetes tisztásokat, ligetes fehér nyarasokat lenne érdemes visszaállítani.

Találkozhatunk még az igazán hegyvidéki lucfenyő (Picea abies) néhány példányával is az erdőben. A "karácsonyfák" a régi erdészház (most szalonnasütő, pihenőhely és focipálya) mellett állnak.