A lepényfa (Gleditsia triacanthos) az erdő egyik ritka előfordulású tájidegen fafaja. Sokan "gledícsia", "gledícsa" (sőt félrehallás révén "letícia") néven ismerik, de a koronaakác ésa  krisztustövis elnevezés is elterjedt. Utóbbi név annyiban találó, hogy a fát igen ijesztő, több centi hosszú fényes, elágazó tövisek ékesítik, másrészt viszont - mivel amerikai származású fajról van szó - kizárt, hogy a bibliai töviskoronához valódi köze lenne.

A lepényfa másik, sokak által ismert jellegzetessége, hogy igen hosszú (30-40 cm) lapos, barna színű csavarodott hüvelyterméseket érlel, melyek belsejében az alig 1 centis, tökmagízű magokat mézszerű pép veszi körül. A télen hulló terméseket nem csupán az állatok fogyasztják, biztos sokan mi is megkóstoltuk gyerekkorunkban...

A lepényfát erős tövisei miatt gyakran telepítik sövénynek. Megfelelő nyírás esetén valóban áthatolhatatlan kerítés lesz belőle. Díszfánakés fasorokba  is ültetik, ugyanis széles tűrőképessége miatt sokféle termőhelyen megél, viszonylag esztétikus megjelenésű, és a sok tövis miatt a rajta fészkelő madarakat a macska sem veszélyezteti.

Az erdőgazdálkodásban csekély jelentősége van, bár viszonylag gyorsan fejlődik (35-40 éves korára 25 méter magasságot és 50 centis átmérőt is elér), jól bírja az alföldi, homoki termőhelyet, s fája is jó minőségű. Ellene szól, hogy tövisei miatt nehéz az állományok nevelése, és igen nagy fényigénye miatt csak ritkás hálózatban termeszthető.

A Sóstói-erdő természetes életközösségeibe a lepényfa nem tud jól beilleszkedni. Jelenleg csupán néhány foltban fordul elő, és agresszív terjedésétől sem kell tartanunk (magról nem újul, esetleg gyökérsarjai okozhatnak problémát). Tekintetbe véve viszonylag rövid élettartamát (hazánkban 80 évnél ritkán él tovább), hosszabb távon nem kell számítanunk a megmaradására.