Egyik legismertebb és leggyakoribb gombánk. Nem kifejezetten a zárt erdők faja, de a Sóstói-erdőben is mindennaposnak mondható mind a tölgyesekben, mind az akácosokban. Nyár elejétől felbukkan, de általában ősszel gyakori, egészen az első komolyabb fagyokig találkozhatunk vele.

Nagy termete, hosszú, rostos tönkje, erős eltolható gallérja, esernyőszerű, barnás pikkelymaradványokkal borított fehér alapszínű kalapja, gumós tönkje sajátos illata szinte összetéveszthetetlenné teszi. A mérgező fajok közül esetleg a párducgalóca (ennek gallérja nem eltolható, kalapja barna alapon fehéren pettyes) jöhet szóba, illetve a mérges őzlábgombák, melyek viszont sokkal kisebb termetűek.

A nagy őzlábgombát nálunk többnyire rántva fogyasztják (rengeteg tojást szív magába, ezért igen laktató). Érdemes sütve is megpróbálni: vajjal vagy juhtúróval megkenve és a sütőbe tolva nagyon finom csemege (a fiatal, nyelesgránát kinézetű példányok kalapját meg is tölthetjük juhtúróval). Vagy simán, vajon megpirítani serpenyőben a kalap mindkét oldalát. Esetleg  rablóhúshoz, nyárson. Szárítva is első osztályú fűszergomba. Stb.