Partnereink

 

Sóstói-erdővel kapcsolatos tevékenységeinket 2012-ben a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatja a 2011 évi Zöld Forrás programból

Téli fülőke (Flammulina velutipes)
IWIWTwitterFacebook
2009. december 14. hétfő, 15:25

Szinte összetéveszthetetlen ez az első fagyok után, fatörzsek kérge alól és tuskókból csoportosan előbújó élénk rozsdasárga gomba. Kis méretű (3-10 cm), domború kalapjának felszíne jellegzetesen nyálkás. Halványsárga lemezei távol állók, rostos tönkje a tövénél bársonyos felületű.

A Sóstói-erdő fafajai közül szinte bármelyiken megnő, leggyakrabban kőrisen, szilen, nyárfán, akácon (illetve beazonosíthatatlan kilétű tuskókon) szoktuk látni. Szórványosan már októberben megjelenik, de általában decemberben a leggyakoribb. Egyébként egész télen (márciusig) nő, a fagyos időszakokat követő néhány napos enyhülés szükséges a megjelenéséhez.

A téli fülőke kevéssé becsült, de igen ízletes gomba. Sajnos a kalap nehezen eltávolítható nyálkás bevonata korlátozza a felhasználhatóságát. A nagyobb kalapokat mindenképpen érdemes rántva fogyasztani, a kisebből, salátát, savanyúságot (eltevésre is!) készíthetünk. A japán konyhában igen fontos szerepe van, enokitake néven tonnaszámra termesztik is. Szerencsére gyakori gombafaj hazánkban, Nyíregyházán olykor a belváros fáin is megjelenik. Sajnos van néhány hasonló, étkezésre nem alkalmas faj is (legfontosabb a mérgező sárga kénvirággomba), ezért szakértő megkérdezése nélkül ne fogyasszuk.

A téli fülőke az ősztől tavaszig tartó időszak kifakult erdejében az egyik legderűsebb, legmelegebb színfolt.


 

Erdei őrjárat


Kukavirág II.

Kukavirág II.

Utolsó módosítás 2012 May 16 | 12.27pm
A legkevésbé sem meglepő, hogy kiborítják az erdei kukákat. A tartalma viszont annál elszomorítóbb.

Eseménynaptár

Rejtvény

Belépés

Támogass!

Támogassa Sóstói-erdőért végzett tevékenységeinket!

Számlaszámunk: 68800109-11076302

Adója 1%-át felajánlhatja a Sóstói-erdőért végzett tevékenységeinkre.

Az E-misszió Egyesület 1% adószáma: 19214555-2-15.
Köszönjük!

Facebook

Mi ez?

Lefotóztál egy növényt, állatot, gombát a Sóstói-erdőben, de nem tudod mi az?
Küldd be a képet, és megpróbáljuk kitalálni.
sostoierdo@e-misszio.hu

Figyelem: Kérjük az elküldött képek mérete ne haladja meg az 500 KB-ot.

Látogatók száma

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterma111
mod_vvisit_countertegnap211
mod_vvisit_counterösszesen112324

online 33
2012-05-19 09:20


© 2012 Sóstói-erdő
Joomla! is Free Software released under the GNU General Public License.