Partnereink

 

Sóstói-erdővel kapcsolatos tevékenységeinket 2012-ben a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatja a 2011 évi Zöld Forrás programból

Lepkék éjszakája a Sóstói-erdőben
IWIWTwitterFacebook
Írta: Szigetvári Csaba   
2010. június 08. kedd, 15:01

Ilyen még nem volt! Éjjeli őrjárat, azaz Lepkék Éjszakája a Sóstói-erdőben június 11-én, pénteken. Szeretettel várunk!

Ez komoly! A forró nyári éjszakákon az erdő tele van élettel. Mégis, legtöbben nem ismerjük a Sóstói-erdőnek ezt az arcát. Ezúttal viszont lehetőség nyílik arra, hogy betekintést nyerjünk ebbe a világba.

A lepkék éjszakájának alkalmával úgynevezett fénycsapda segítségével úgy vonzzuk magunkhoz közel az éjjeli pillangókat és egyéb rovarokat, hogy nekik bántódásuk nem esik, viszont közelről megnézhetők és megvizsgálhatók. Programunk során lepkész szakember segít majd ezeknek az éjjeli rovaroknak a megismerésében.

A program részletei:

Találkozó 2010 június 11-én este 20:30-kor a Tölgyes Csárda előtt. Onnan gyalog sétálunk át (kb. 10 perc) a helyszínig, az erdő belsejébe, ahol már nem zavarnak a városi fények. A fénycsapdázást sötétedés után kezdjük, és kb. 23 óráig folytatjuk. Közben természetesen lehetőség van - már aki unja a lepkéket - rövidebb éjszakai kirándulásra, szentjánosbogár-számlálásra is.

Fontos:

  • Aki később érkezik, az is könnyen megtalál minket: a Kórház mellől induló piros turistajelzés ösvényén kell elindulni. Itt áthaladunk egy erdőn, majd egy bekerített felújításon megy át az ösvény (a kerítésen könnyedén nyitható kapuk találhatók), s végül a három vágánypáros vasútvonalon kell átkelni. A vasút túloldalán levő Nyírerdős esőházikónál fog zajlani az esemény. (TÉRKÉP).
  • Minden bizonnyal sok szúnyog lesz, tehát érdemes ennek megfelelően felöltözni.
  • Érdemes zseblámpát hozni, különösen, ha valaki korábban szeretne hazamenni (újhold lesz, ilyenkor elég sötét az erdő).
  • Sajnos a fénycsapdázó berendezés meglehetősen zajos lesz (aggregátor tartozik hozzá).

Az eseményt a Nyírerdő Zrt. eszközökkel és logisztikával támogatja. Köszönjük nekik!

Mindenkit szeretettel várunk! Kérjük az érdeklődőket, regisztráljanak a Sóstói-erdő honlapon (ha még nem tették meg, jobb oldalt fönt), s jelezzék részvételi szándékukat a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címen, illetve a +36 42/423-818 vagy a +36 20/512-3311-es telefonon, Szigetvári Csabánál. Akinek már van Makk-kártyája, hozza; akinek nincs, itt megkapja!


 

Erdei őrjárat


Kukavirág II.

Kukavirág II.

Utolsó módosítás 2012 May 16 | 12.27pm
A legkevésbé sem meglepő, hogy kiborítják az erdei kukákat. A tartalma viszont annál elszomorítóbb.

Eseménynaptár

Rejtvény

Belépés

Támogass!

Támogassa Sóstói-erdőért végzett tevékenységeinket!

Számlaszámunk: 68800109-11076302

Adója 1%-át felajánlhatja a Sóstói-erdőért végzett tevékenységeinkre.

Az E-misszió Egyesület 1% adószáma: 19214555-2-15.
Köszönjük!

Facebook

Mi ez?

Lefotóztál egy növényt, állatot, gombát a Sóstói-erdőben, de nem tudod mi az?
Küldd be a képet, és megpróbáljuk kitalálni.
sostoierdo@e-misszio.hu

Figyelem: Kérjük az elküldött képek mérete ne haladja meg az 500 KB-ot.

Látogatók száma

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterma114
mod_vvisit_countertegnap211
mod_vvisit_counterösszesen112327

online 33
2012-05-19 09:25


© 2012 Sóstói-erdő
Joomla! is Free Software released under the GNU General Public License.