Partnereink

 

Sóstói-erdővel kapcsolatos tevékenységeinket 2012-ben a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatja a 2011 évi Zöld Forrás programból

A jóság szétárad
IWIWTwitterFacebook
Írta: Szigetvári Csaba   
2011. november 07. hétfő, 11:16

Az Erdőpásztor-program a jelek szerint fölkeltette a hazai természet- és erdővédő körök figyelmét. Az elmúlt hónapban két igen színvonalas konferenciára is meghívást kaptunk előadást tartani a Sóstói-erdővel kapcsolatos civil tevékenységekről.

Október 6-8 között Kecskeméten a WWF Magyarország és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság szervezésében nemzetközi konferenciát tartottak a homoki tölgyesekről. A három napos programon az előadásokban áttekintést kaptunk a pusztai tölgyesek, erdőssztyepek helyzetéről Eurázsiában és a Kárpát-medencében, megtudhattuk hogy ez az élőhelytípus sok szempontból is a leginkább veszélyeztetett hazai növénytársulásaink közül. Nyugat-európai előadóktól megtudtuk, hogy a nálunk még viszonylag gyakori nagy hőscincér sok helyütt a kipusztulás szélén áll. Komoly vita zajlott a homoki tölgyesek erdészeti kezeléséről, a megnövekedett vadállomány okozta kárról, a programot pedig szakmai kirándulás zárta a Nagykőrösi tölgyesek Natura 2000 területen (ld. a képet). Nagyon megtisztelő volt, hogy civil szervezetként bemutathattuk helyi kezdeményezésünket, ami a jelek szerint elnyerte a jelenlevők őszinte tetszését. A konferenciáról részletes beszámoló (képekkel, az előadások letölthető anyagával a Pusztai tölgyesek Life projekt honlapján olvasható).

November 3-6 között pedig a VII. Magyar Természetvédelmi Biológiai Konferencián - a természetvédő szakma legrangosabb hazai fórumán - mutatkozhattunk be az "Önkéntesség és társadalmi részvétel a biodiverzitás megőrzésében" szekcióban. A Debrecenben, több mint 300 résztvevővel zajló konferencián a fő témák (az önkéntesség mellett) a hagyományos ökológiai tudás, sz ökoszisztéma-szolgáltatások, valamint az élőhelyrekonstrukció voltak, emellett vitafórumok, kurzusok, és számtalan poszteres prezentáció (és informális beszélgetések) során kaphattunk képet arról, hogyan áll a hazai természetvédő szakma. "Eredőpásztor-program: közösség a természetért és viszont" című előadásunk (illetve maga az erdőpásztorság, ez a példa nélküli önkéntes kezdeményezés) a visszajelzések alapján nagy hatással volt a hallgatóságra. A konferenciához terepi programok is kapcsolódtak, így sikerült megnézni milyen újszerű, természetközeli erdőfelújítási módszerekkel kísérleteznek a Debreceni Nagyerdő és az Erdőspuszták tölgyeseiben.

Egyszóval mi is sokat tanultunk, és nekünk is volt mit felmutatni. A jóság szétárad.

 

 

Önkéntesség és társadalmi részvétel a biodiverzitás megőrzésében


 

Erdei őrjárat


Kukavirág II.

Kukavirág II.

Utolsó módosítás 2012 May 16 | 12.27pm
A legkevésbé sem meglepő, hogy kiborítják az erdei kukákat. A tartalma viszont annál elszomorítóbb.

Eseménynaptár

Rejtvény

Belépés

Támogass!

Támogassa Sóstói-erdőért végzett tevékenységeinket!

Számlaszámunk: 68800109-11076302

Adója 1%-át felajánlhatja a Sóstói-erdőért végzett tevékenységeinkre.

Az E-misszió Egyesület 1% adószáma: 19214555-2-15.
Köszönjük!

Facebook

Mi ez?

Lefotóztál egy növényt, állatot, gombát a Sóstói-erdőben, de nem tudod mi az?
Küldd be a képet, és megpróbáljuk kitalálni.
sostoierdo@e-misszio.hu

Figyelem: Kérjük az elküldött képek mérete ne haladja meg az 500 KB-ot.

Látogatók száma

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterma117
mod_vvisit_countertegnap211
mod_vvisit_counterösszesen112330

online 32
2012-05-19 09:31


© 2012 Sóstói-erdő
Joomla! is Free Software released under the GNU General Public License.