A hazánkban vadon élő nyolc nősziromféle közül azért érdemelte ki ez a kékes-vöröses ibolya virágú faj (pontosabban: alfaj) a „magyar” nevet, mert teljes világállománya a Kárpát-medencére korlátozódik. Itt is csupán a Sajó és Bodrog folyók közé eső hegy- és dombvidéken (Zemplén, Cserehát), valamint a Nyírségben fordul elő.

Mára sajnos olyannyira megritkult, hogy 100 000 forintos természetvédelmi értékkel a fokozottan védett növények kategóriájába került. A Nyírségben a ligetes, tisztásokkal tarkított tölgyesek növénye. Pont azé az élőhelyé, amely a legnagyobb arányban semmisült meg az elmúlt 100 évben.

A Sóstói-erdőben a XX. század első felének leírásai alapján valóságos mezőket alkotott a „kékliliom” (ez volt a magyar nőszirom helyi elnevezése). Különösen nagy mennyiségben díszlett az „Ifjúság völgyében” (ez az erdő keleti fele, a mai erdei tornapálya környéke). Sajnos élőhelyének nagy részét akácosítással tönkretették, de kipusztulásában jelentős szerepet játszott az is, hogy szépsége miatt tövestől kiásták, és kertekbe telepítették. Egészen 2003-ig azt gondoltuk, hogy végképp kipusztult. Ekkor azonban az E-misszió Egyesület munkatársai megtalálták az erdő egy eldugott részén egy példányát (pontosabban tőcsoportját), majd pár évvel később (az előző hely közelében) még egy előkerült. A növények sajnos éveken át nem hoztak virágot, sőt, nem is minden évben hajtottak ki. 2011 májusának első hetében azonban hosszú idő után újra kibontotta szirmait a magyar nőszirom a Sóstói-erdőben. Nem kizárt, hogy az erdő több helyén is él, de megőrzéséhez mindenképpen aktív beavatkozás lesz szükséges.