Számos olyan vadon élő növénye van az erdőnek, melyeket elsősorban a kertekből ismerünk. A zsidócseresznye is elsősorban dísznövényként ismeretes, miközben a Sóstói-erdőben a ritka és veszélyeztetett őshonos fajok egyike.

Ennek a burgonyafélék családjába tartozó évelőnek igazi ékessége a cseresznye nagyságú piros bogyótermést körülvevő narancsvörös csészelevelekből álló felfújt lampionszerű képződmény. Ezt leginkább szeptember-októberben figyelhetjük meg, tavaszra a hártyaszerű képződmény hálószerűen szétfoszlik, és napvilágra bukkan a bogyó. (Ez a cseresznyeszerű termés mérgező, szemben egyes hasonló, hazánkban nem honos, de kertekben előforduló fajokéval).

A zsidócseresznyét a népi gyógyászat is hasznosították, főzetét reumás fájdalmak enyhítésére alkalmazták. A hazai erdőkben szórványos, az Alföldön kifejezetten ritka zsidócseresznyét Sóstói-erdőben kizárólag egyetlen helyről ismerjük, a Kórház környékéről, ahol jelenleg áthatolhatatlan 10 év körüli cseres fiatalos áll (ez az a hely, ahol a védett ligeti csillagvirág állományát immár 8 éve rendszeresen felmérjük). Pontos adatunk nincs a zsidócseresznye populációjának nagyságáról, de mintegy 2 hektáros területen eddig mindössze néhány példányát leltük fel.

A zsidócseresznye fontos, ősi alkotója a Sóstói-erdőnek, melyet 1939-ben a fiatal, később korszakos tudományos pályát befutó Ubrizsy Gábor fedezett fel egy gyertyános-tölgyes jellegű állományban. Érdemes megjegyezni, hogy az előfordulás helyén több olyan zárt, üde erdőkre jellemző növényfajt is felsorol, melyek azóta már kipusztultak. Reméljük, a zsidócseresznye nem jut erre a sorsra.