Az üde tölgyeseknek ez a jellemző, feltűnő növénye a nyár folyamán virít, de még általában szeptemberben is nyílik. A kertjeinkben, parkjainkban látható mediterrán eredetű orvosi zsályának ugyan rokona, de nem sok mindenben hasonlít rá.

Az enyves zsálya nevét onnan kapta, hogy szárának felső része és virágzatán ragadós nedvet kiválasztó mirigyszőrök ülnek, ezért ha hozzányúlunk, a növény kissé ragadós. A halványsárga, vörösbarna mintával ékesített nagyméretű virágok megporzása sajátos. Ugyanis a zsályafélék porzói egyfajta billenőszerkezetté alakultak, s amikor a nektárra éhes rovar megérinti a porzószál alsó részéből kialakul pedálszerű szerkezetet, akkor a felső portokfél ráhajlik a rovar hátára, és rászórja a virágport. Ezt a mechanizmust egy kis pálcika vagy fűszál segítségével mi is működésbe hozhatjuk.

Az enyves zsálya az árnyas, üde, zárt tölgyeseket kedveli; a száraz, rossz víz- és tápanyag-ellátású, vagy erősen cserjés termőhelyeket kerülni. Az enyhén gyomos állományokban is megél, és gyakran megjelenik a kissé bolygatott, vagy fakidőlés miatt megnyílt helyeken, erdőszegélyeken is.

Gyakorlott szemmel már virágzás előtt is észrevehetjük, ugyanis nyilas vagy dárdás levélválláról könnyű megismerni (képünkön ez sajnos nem látszik). Júniustól kora őszig tartó virágzása idején pedig messziről ésrevehetjük ezt a termetes (50-120 cm), rendszerint csoportosan előforduló növényt.

A lila virágú, fásodó tövű, kékesszürke, ovális levelű orvosi zsályával ellentétben gyógynövényként nem használatos.