Az erdő egyik különlegessége ez a július végétől október elejéig virító, hatalmas termetű növény. Pár kivételtől eltekintve ugyanis csak hegy- és dombvidéki előfordulásait ismerjük hazánkból. A Sóstói-erdőben egykor jellemző volt, mára sajnos igen ritkává vált.

A berki aggófű (Senecio nemorensis) felfedezése a Sóstói-erdőben a XX. század első felének legnagyobb botanikusai számára is nagy meglepetés volt. Korábban ugyanis ezt az 1-1,5 méterre megnövő, rikító sárga fészkes virágú növényt csak a hegyek, dombok  patakvölgyeiből, üde-nedves erdeiből ismerték. A Sóstói-erdőben ekkor még gyakorinak számított, főként a tápanyagban és nedvességben gazdag talajú tölgyesek szegélyein, nyitott részein, nyiladékokban fordult elő.

Az utóbbi években, a szorgos természetvédelmi kutatómunka ellenére sem találtuk meg ezt a feltűnő növényt, míg végre egy 2011 július 20-i kirándulás során találtunk néhány tövet egy erdőszegélyen. A feltűnő virágok, a magas termet, valamint a fajra jellemző szőrös szár és levélfonák egyértelműen bizonyították, hogy erről a különleges növényről van szó.

Feltételezzük, hogy visszaszorulásában komoly szerepet játszott, hogy a hasonló termetű amerikai származású magas aranyvessző pontosan ugyanazokat az élőhelyeket (erdőszegélyek, nyiladékok, vágásterületek) foglalja el, mint a berki aggófű. Erős verseny zajlik köztük, hiszen ugyanabban az időszakban fejlesztik hajtásaikat és virágzásuk is egybeesik, és sajnos agresszív viselkedésével az aranyvessző áll nyerésre.

Mindenesetre örömteli, hogy a berki aggófű még nem pusztult ki, és aktív természetvédelmi beavatkozással talán újra visszafoglalhatja élőhelyeit.