Kányabangita

Kányabangita (Viburnum opulus)

A kányabangita (Viburnum opulus) az erdő ritka cserjéje. Igazából a nedves termőhelyeket, liget- és láperdőket kedveli – ezek az élőhelytípusok pedig igencsak megfogyatkoztak a Sóstói-erdőben. Ahol viszont jelen van, már messziről is könnyű kiszúrni, legalábbis az év megfelelő szakaszában. Az egyik kedvező időszak május vége, a virágzási idő.

A fehér virágtányérok könnyen megkülönböztethetők a bodzáétól (amely kb. ugyanebben az időben virít), ugyanis a virágernyő szélén „túlméretezett” fehér meddő virágok találhatók. Talán még ennél is feltűnőbb a növény az őszi lombszíneződéskor, amikor messze kirí a vörös minden árnyalatában játszó leveleivel, de még télen is könnyű megismerni lecsüngő ernyőben álló apró skarlátvörös, leveses húsú csonthéjas terméseiről. Maga a cserje meglehetősen nagyra (5-6 m) képes megnőni, ritkán fa alakú. Ágai általában ívesen kihajlók, háromkaréjú levelei a (hegyi) juharra emlékeztetők. Az árnyékot meglehetősen jól tűri, de igazán terebélyes példányok szabad állásban fejlődnek ki. Viszonylag gyorsan nő, és tőről is jól sarjad.

A kányabangita fontos gyógynövény; ősszel vagy tavasszal gyűjtött kérgének főzetét, vagy a belőle készített tinktúrát használják. Elsősorban menstruációs görcsökre jó, de a méh simaizmaira gyakorolt hatása miatt bizonyos típusú veszélyeztetett terhességnél is alkalmazzák, továbbá a szülést követő görcsöket is kezelik vele. Rendkívül dekoratív átlátszó piros terméseinek a felhasználása is érdekes. A savanykás termések erős, kellemetlen vajsavszagot árasztanak, és nyers fogyasztásuk egyébként is megárthat (hányást, gyomorrontást okozhat). Ennek ellenére egyes északi és szibériai népek fogyasztják, ami kiemelkedően magas C-vitamintartalma miatt nem véletlen. Skandináv és angolszász területeken a vörös termésű tőzegáfonya helyettesítésére is használják, pikáns befőttet, gyümölcszselét készítenek belőle (főzés hatására ártalmas anyagai nagyrészt lebomlanak). Faanyaga kemény, finom szövetű, ennek ellenére nem jellemző a faipari felhasználása. Ágaiból nyársat, ostornyelet, pipaszárat készítenek, hajlékony fiatal vesszeit gúzsnak, huroknak használják. Terméséből egykor piros festéket nyertek, a megszárított termésekből pedig fekete tintát készítettek.

Az erdőben a kányabangita termése táplálékot nyújt a madaraknak (főként tél végén csipegetik, mikor a kellemetlen vajsavszag elmúlik). Számos lepkeféle is (főként bagolypillék) fejlődik rajta, és virágait is sokféle rovar látogatja.