Zöld levelibéka


Zöld levelibéka - Nagy Tibor felvétele

 

Zöld levelibéka (Hyla arborea)

Hazánkban általánosan elterjedt, elsősorban vizes élőhelyek környékén, nádasokban, füzesekben, cserjésekben figyelhetjük meg. Többnyire zöld, de a környezetétől függően képes kékes, szürkés, barnás színt is ölteni. Főként éjszaka tevékeny, napközben előszeretettel sütkérezik. Március végétől a párzóhelyre vonuló, illetve november közepén telelésre elhúzódó példányaival tömegesen is találkozhatunk. Közkedvelt békánk a magas növényzetben, nádszálakon, bokrokon való mászkáláshoz alkalmazkodott, ebben tapadókorongos ujjai segítik. Szaporodási időszakban (tavasztól nyár elejéig) tartózkodik vizes élőhelyeken, egy kis pocsolya éppúgy megfelel a peterakásához, mint egy nagy tó. A hímek „kre-kre-kre” nászhangja tavaszi estéken messze hallatszik. Jól mászik, és képes hosszú időn keresztül a tűző napon a kiszáradás veszélye nélkül a leveleken zsákmányra lesni, vadászni. Elsősorban repülő rovarokat fogyaszt, de megfogja a pókokat, férgeket és kisebb házatlan csigákat is. Hangos brekegése a népi időjárásjóslás szerint esőt jelez. A Sóstói-erdőben a 2010-es évek közepéig gyakori faj volt, ám mióta az egyre általánosabb téli-tavaszi csapadékhiány miatt a szaporodására leginkább alkalmas sekély tavaszi vízállások eltűnőben vannak, erősen visszaszorult.

Védett faj!