Lódarázs |
|
|
|
Lódarázs (Vespa crabro) Hazánkban elterjedt és mindenfelé (különösen erdős környezetben) gyakori. A darazsak családjának legnagyobb méretű európai képviselője. Ragadozó, leginkább különféle ízeltlábúakkal táplálkozik, de rokonaihoz hasonlóan az érett gyümölcsöt sem veti meg. Társas életű rovar, kolóniái tavasztól késő őszig aktívak. Akár 50-60 cm-t is elérő fészkét az erdőben főként faodvakban építi. A közös munkával felépült darázsfészkek télire kiürülnek, a dolgozók és herék elpusztulnak, és csak a megtermékenyített nőstények telelnek át. Az első napsütéses kora tavaszi hetekben előbújó nőstény egymaga kezdi építeni a fészket, majd az elsőként lerakott petékből kikelő lárvák nevelését. A lárvákból körülbelül 3 hét alatt fejlődik ki az imágó (a dolgozó ivartalan nőstények), egy-egy sikeres család létszáma nyár végére akár 1000 egyed is lehet. A fészek építését és a következő (de még mindig az eredeti alapító nőstény által lerakott petékből kikelő) generációk nevelését a dolgozók gyarapodó serege végzi. Az első termékeny hímek és ivaros nőstény darazsak nyár végén, ősszel kelnek ki. Rövidesen elhagyják a fészket és párosodnak. A hímek ezután elpusztulnak, a megtermékenyített nőstények pedig keresnek egy helyet az áttelelésre. A lódarázs alapjában békés, de fészke közelében, vagy ha támadva érzi magát és társait, igen agresszívvé válhat. Fullánkja visszahúzható, csípéskor mérge igen erős fájdalmat, bőrpírt és erős viszketést okoz. Az arra érzékenyeknél egy lódarázsraj támadása halálos kimenetelű szövődményekkel is járhat. A lódarázs a Sóstói-erdőben gyakori lakó. Legyünk vele óvatosak! |
|
|
