Páfrányok


Szálkás pajzsika levélrészlete - Szigetvári Csaba felvétele

 

Páfrányok

Szigorú szakmai szemmel nézve a páfrányok nem nevezhetők „vadvirágnak”, hiszen a növényi evolúció egy olyan csoportját képviselik, amelyek még nem képeznek virágot, termést, magot. Szaporodásuk spórákkal történik, amelyek a levélfonákon elhelyezkedő spóratartókból kiszabadulva széllel messzire terjedhetnek. A spórákból nem egy lépésben fejlődik ki egy új növény, hanem először egy aprócska, 1 cm-nél is kisebb előtelep jön létre. Az előtelep fonákán mikroszkopikus hím és női ivarszervek alakulnak ki. A megtermékenyítéshez a víz, mint közeg elengedhetetlen. A csillós hímivarsejtek vízcseppben úszva jutnak el a női ivarszervben található petesejthez, s azzal egyesülve létrehozzák a zigótát. Ebből a zigótából fejlődik ki az új páfrány egyed.

Jelenleg három, első látásra nagyon hasonló páfrányfaj előfordulását ismerjük a Sóstói-erdőben. Ezek közül két faj a pajzsika (Dryopteris) nemzetséghez tartozik, amelyek spóratokjai kerek „pajzs” alakúak. A védett szálkás pajzsikát (Dryopteris carthusiana) a levélszárnyacskák szálkásan kihegyezett végeiről ismerhetjük meg, valamint arról, hogy néhány levele általában télen is zöldell. Az erdei pajzsika (Dryopteris filix-mas) levélszárnyacskái csupán kissé fogazottak, és a levelei csak ritkán telelnek át.

A hölgypáfrány (Athyrium filix-femina) spóratokjai félhold (cagy ha úgy tetszik: kifli) alakúak, nagyra növő, nem áttelelő levelei többnyire háromszorosan összetettek, ezért (némi túlzással) finom szövetű csipkére emlékeztetnek.

Mindhárom páfrányfajunk kedveli a párás, árnyas környezetet, ezért a zártabb lombkoronájú, nedves részeit kedvelik az erdőnek, emellett előnyben részesítik az enyhén savanyú kémhatású talajt. A klímaváltozás: a fokozódó hőség és aszályhajlam sajnos nem kedvez számukra. Jelenleg a hölgypáfrány a legritkább közülük a Sóstói-erdőben, a két pajzsika faj valamelyest gyakoribb.

A szálkás pajzsika védett faj!