Csertölgy

Csertölgy (Quercus cerris)

A csertölgy, bár hazánk egyik jellemző és gyakori állományalkotó fája, a Sóstói-erdőben eredetileg nem honos. Idősebb egyedei kisebb csoportokban fordulnak elő az erdő északi felében, illetve az 1990-es évek közepén indult telepítései révén immár több hektáros fiatal állományai is vannak.

A csertölgyet első látásra nem is olyan egyszerű megkülönböztetni a hasonló termetű kocsányos tölgytől. Gyakorlott szemmel már a kérgéről felismerhető, amely mélyebben, durvábban repedezett és a barázdákban vöröses. Levele is jellemző, mert a kocsányos tölgyénél sötétebb zöld, vastagabb, felül fénylő, érdes, fonákján pelyhes, karéjai hegyesebbek. Legkönnyebben mégis makktermése alapján ismerhetjük fel, ugyanis (kocsány nélküli) kupacsa „rasztásan” bozontos.

A viszonylagos hasonlóság ugyanakkor komoly különbségeket takar. A csertölgy délkelet-európai elterjedésű faj, elterjedésének északi határát a Kárpát-medencében éri el. Ezért érthető módon melegkedvelő jellegű, ami leginkább abban nyilvánul meg, hogy rosszul tűri a fagyokat. Lényegében ez korlátozza hazánkban is elterjedését a hegy- és dombvidékek déli lejtőire, emiatt nem fordul elő természetes módon a hűvösebb telű alföldi területeken. A Sóstói-erdőben növő példányokon is megfigyelhető az úgynevezett fagylécesedés jelensége: ugyanis erősebb fagyok esetében a cser törzse a térfogatváltozás miatt hosszában megreped. A következő nyáron a repedést a fa benövi, így jellegzetes hosszanti heg keletkezik. A fagylécen keresztül a gombás fertőzések könnyen behatolnak a fába, ami jelentős károsodást okozhat. További különbség, hogy a cser lényegesen gyorsabban nő, mint a kocsányos tölgy, viszont legfeljebb 200-250 évig él. Termete (35 métert érhet el) és térfoglalása hasonló. Szintén fényigényes, lombja talán még kissé lazább is mint a kocsányos tölgyé. Makkja 2 évig érik, s keserű íze miatt a vad is alig fogyasztja. Termése egyenletesebb, 2-4 évenként várható bőséges makkhullás. Kemény, nehéz, szilárd fája ipari célból kevésbé értékes, mivel csersavat (ami jelentősen fokozná a tartósságot) nevével ellentétben alig tartalmaz. Ugyanakkor tűzifaként hazai fajaink közül az egyik legjobb minőséget szolgáltatja.

A cser szerepe a Sóstói-erdőben ellentmondásos. Nagyon sok tekintetben képes „helyettesíteni” a kocsányos tölgyet. A cseres állományok szerkezetileg nagyon hasonlóak, a legtöbb növényfaj (mind a cserje-, mind a gyepszintben) ugyanúgy megtalálja helyét a laza, fényben gazdag lombkorona alatt. Búvó- és fészkelőhelyként ugyancsak alkalmas, idős korában hajlamos az odúképzésre. Jól sarjadzik, hajtásait a vad is fogyasztja. Azonban kevésbé felületesen vizsgálva a cser mégsem egyenértékű a kocsányos tölggyel. Se szeri, se száma ugyanis azoknak a specialista élőlényeknek (rovarok, gombák), amelyek nem élnek meg rajta. Ilyen emblematikus, és mindannyiunk által jól ismert élőlény például a magyar gubacs.

Ilyen szempontból igazán nem indokolt a csertölgy jelenléte a Sóstói-erdőben, de kisebb arányban összeegyeztethető a természetes erdőképpel. Amennyiben viszont nagyobb, elegyetlen állományai jönnek létre, akkor sok, kevésbé szem előtt lévő, de az erdő életében esetleg fontos szerepet játszó élőlény veszélybe kerülhet. Az elmúlt időszak nagyobb arányú, több hektáros csertölgy ültetései annak köszönhetőek, hogy ez a fafaj valamivel jobban tűri a szárazságot, mint a kocsányos tölgy, és fiatalon gyorsabban fejlődik. Önmagában ez jelenleg mégsem indokolja a csertölgy arányának növelését, emiatt a 2010-es évek óta nem szerepel érdemi arányban a felújításokban.