Fehér eperfa

Fehér eperfa (Morus alba)

A Nyíregyháza környéki bokortanyás vidék megszokott képéhez egészen a legutóbbi időkig hozzátartozó fehér eperfa a tájidegen fafajok közé tartozik, a Sóstói-erdőben pedig szórványos előfordulású. Eredetileg Kínából származik, Európába a selyemhernyó-tenyésztés kapcsán került be és terjedt el. A termesztésből könnyen kivadul, és spontán terjedésre képes különböző erdőtípusokban, de nem olyan agresszív módon, mint a kései meggy, vagy a bálványfa.

Alacsony (legfeljebb 15 m) termetű fa, törzse szabálytalanul elágazó.  Kétféle levelet fejleszt: tojásdad alakú ép levelei mellett az erősebb hosszúhajtásokon karéjos, öblösen tagolt levelek nőnek. Apró virágai füzérekben nyílnak (külön a porzósak és a termősek) május folyamán. A termős füzérekből fejlődik a fekete, fehér, vagy rózsaszínű, édeskés, olykor savanykás epergyümölcs (amely több termésből álló terméságazat). A júniusban hulló gyümölcsöt a madarak és vadon élő emlősök fogyasztják és terjesztik. Fontos megjegyezni, hogy létezik egy rokon faj, a fekete eperfa (Morus nigra), amely hazánkban rendkívül ritka (jelenleg alig tucatnyi példányát ismerjük), a régi időkben kultivált, de mára visszaszorult gyümölcstermő növény. A Sóstói-erdőben élő fekete termésű eperfák nem ez utóbbi fajhoz tartoznak, hanem a fehér eperfa fekete színváltozatú egyedei.

Magyarországon a fehér eperfa XVII század végén jelent meg, mikor a selyemhernyót (melynek alapvető tápláléka az eperfa levele) elkezdték tenyészteni. Talán az első szakszerű magyar nyelvű selyemhernyó-tenyésztési útmutatót Mikes Kelemen törökországi leveleiben találjuk, már csak ízes nyelvezete miatt is érdemes elolvasni. Bár a hazai házilagos selyemkészítés már a múlté, de az eperfa velünk maradt. Fényigényes és melegkedvelő, viszont jól fejlődik a kedvezőtlen adottságú homoktalajokon is. Jól sarjadzik, és megcsonkított koronáját is gyorsan helyreállítja. Korábban igen elterjedt sorfa volt, de bőven hulló, mindenen foltot hagyó termései miatt egyre népszerűtlenebb. Szívós, kemény, sűrű fáját főként hordókészítésre használták.

A sóstói-erdőben szórványos, de spontán módon több helyen megtelepszik. Számottevő invázióját szerencsére eddig nem tapasztaltuk, így megmarad sajátos, de az erdő eredeti képétől idegen színfoltként.