Feketefenyő

Feketefenyő (Pinus nigra)

Az feketefenyő hazánkban nem őshonos, elterjedésének központja a Balkán, emellett a Mediterrán térség hegyvidékein jellemző többfelé. Ismertebb rokonához, az erdeifenyőhöz hasonlóan ültetve fordul elő a Sóstói-erdő néhány részén. Hazánk területére az újkori fásítási erőfeszítések révén került nagyobb tömegben, mivel a legsivárabb homoki termőhelyek és a kopár sziklás területek beerdősítésére más faj alig volt alkalmas. A nyírségi ültetett fenyveseknek is jelentős szerepe volt a futóhomok megkötésében, ugyanakkor a silány termőhely, a számos, járványszerűen fellépő kártevő, az erdőtűzre és hótörésre való érzékenység miatt többnyire kevés és rossz minőségű faanyagot szolgáltatnak.

Az fekete fenyő kifejezetten a száraz, meleg, fényben gazdag termőhelyeket kedveli. Itt képes könnyen megtelepedni, s bár növekedése mérsékelt, más versenytársa a silány termőhely miatt természetes módon nemigen akad. Pionír fafaj. Élettartama ritkán haladja meg a 100 évet, s bár jó termőhelyen akár 30 méterre is megnőhet, erre ritkán kerül sor. Kedvező körülmények között egyenes, hengeres törzset fejleszt, de szélsőségesen száraz élőhelyeken csenevész csenevész, alacsonyan elágazó, görbe törzsű. 

A kéttűs fenyők közé tartozik, azaz tűlevelei kettesével állnak egy-egy hártyás hüvelyben, törpehajtásokon. Az örökzöld tűlevelek hossza 5-12 cm, színük fényes sötétzöld (a hasonló erdeifenyő levelei 4-7 cm-esek és inkább szürkészöldek). Tobozai sárgásbarnák, felnyílók.

A Sótói-erdőnek a délkeleti részén találunk olyan állományokat, amelyekben nagyobb arányban előfordul erdei fenyő. A felújításokban már csak ritkán továbbra telepítik.