Fehér nyár

Fehér nyár (Populus alba)

Ez a rendkívül mutatós, jó termőhelyen hatalmas méreteket (35 méter magasság, 1-2 méteres átmérő) és idős, 150-200 éves kort is megérő fa az alföldi homokvidék és az ártér jellemző faja. Fehér többnyire görbe, hamar elágazó törzse, valamint karéjos, fonákján nemezesen szőrös levele alapján jól fel lehet ismerni. Levelei a hosszúhajtásokon karéjosak, fonákuk a nemezesen szőrborítás miatt maradandóan fehér. A rövidhajtások levelei kisebbek, nem karéjosak, inkább kerekdedek, fonákuk kevésbé sűrűn szőrös, idővel kopaszodó. Érdemes tudni egyébként, hogy nyárfáink kétlakiak, tehát a porzós egyedek egyáltalán nem „szöszölnek”.

A fehér nyár gyorsan növekszik, könnyen önállósuló sarjaival kiválóan képes terjeszkedni, magasra nő és sokáig él, de nagy fényigénye miatt csak nyíltabb helyeken jut uralomra. Érdekes módon - bár igényli a talajvíz közelségét és szereti a tápanyagbőséget - gyakran a magas buckatetőkön fejlődik szépen, ami valószínűleg messze terjedő gyökereinek köszönhető. Sarjaival pedig a legszárazabb helyekre is eljut, de ott általában csak törpe méretű egyedei fejlődnek ki. Jól tűri a szárazságot, a nagy hőmérséklet-ingadozást és az elárasztást is. Elterjedését viszont korlátozza, hogy májusban kelő magoncai igen érzékenyek a kiszáradásra (s mostanában egyre gyakoribb felénk a tavasz-nyár eleji szárazság). Viszont ha egyszer megtelepszik és megfelelő kort ér el, a sarjak biztosíthatják hosszú távú megmaradását az erdőben. Ökológiai jelentőségét is nagy részben a nagy területet behálózó gyökerekből fejlődő sarjak adják. Ezek ugyanis természeti katasztrófa (pl. tűz, vihar) után gyors fejlődésükkel megvédik a talajt, árnyalnak, segítve az élővilág újraépülését. Az idős fehér nyárfa pedig önmagában is valóságos ökoszisztéma, mivel kevéssé ellenálló fáján többféle gomba, belsejében cincérek és egyéb „farontók” sokasága tenyészik, és a könnyen kialakuló odvakban többféle madár- és emlősfaj talál otthont. További kedvező tulajdonsága, hogy viszonylag laza lombkoronája alatt teret hagy más fásszárúak és a gyepszint számára is.

Mivel fája ipari szempontból gyenge minőségű, erdészeti szempontból kevésbé hasznosítják. Erdőgazdálkodásban egyes szelektált fajtáit, illetve a rezgő nyárral alkotott hibridjét (ami természetes körülmények között sem ritka), a szürke nyarat (Populus x canescens) részesítik előnyben, főleg mivel szabályosabb növekedésű, könnyebben hasznosítható. A fehér és szürke nyár között nagyon sokféle átmeneti változat létezik, elkülönítésük olykor alig lehetséges.

Hajdan a népi gyógyászatban is nagy szerepe volt, ugyanis kérge nagy mennyiségben tartalmaz szalicilátokat, ami például az aszpirin fő hatóanyaga. Manapság pedig sokan ellenségesen tekintenek rá, mert széllel terjedő szöszös magja sokakat zavar (jóllehet, az olykor tényleg hatalmas tömegben terjedő „szösz” csak elhanyagolható részben származik a fehér nyártól, javarészt az ültetvényszerűen termesztett hibrid eredetű nemes nyár okolható ezért a jelenségért). 

A Sóstói-erdőben a fehér nyár nem gyakori, idős példányai kifejezetten ritkák. Fiatalosokban gyakrabban fordul elő, viszont a gyérítések során nagy részüket kitermelik, hogy a lassabban fejlődő keménylombos fafajok előnyhöz jussanak.