Fehér akác

Fehér akác (Robinia pseudoacacia)

Az akác mára Magyarország leggyakoribb, s egyben legellentmondásosabb fafaja, és a Sóstói-erdőben is nagy területen találkozunk vele. A közelmúltban élénk, és nem mindig a szakmaiság talaján álló viták közepette a „magyar akác” bekerült az államilag szentesített hungarikumok körébe, jóllehet őshazája Észak-Amerika, és csupán a XVIII. század elején jelent meg hazánkban. Nagyobb mértékű telepítése a XIX. században kezdődött, különösen homokvidékeinken.

Elsősorban tehát az Alföldön futott be szép karriert az akác, ahol annak idején sürgető szükségszerűség volt a pusztává tett táj újrafásítása. Majd a trianoni döntést követően, az ország erdeinek elcsatolása után kapott újabb lendületet az akáctelepítés. A parlagok, fátlan területek beerdősítése mellett egyre több helyen őshonos fafajú erdők helyére ültették. A szocialista építkezés korában is jelentős szerepet kapott, s ma is az előszeretettel ültetett fafajok közé tartozik.

Nem tagadható, hogy az akácnak jelentős történeti szerepe volt az alföldfásításban, s erdészeink komoly eredményeket értek el a fafaj termesztéstechnológiája, nemesítése terén. Ugyancsak igaz, hogy számos kedvező tulajdonsága miatt mindmáig sok termőhelyen versenyképesebb az őshonos fafajoknál. Változatosan felhasználható fája, szép illatos virágai, jó mézelő tulajdonságai, tájképi beágyazódottsága miatt sokan érzelmileg is erősen kötődnek ehhez a fához. Mégis, egyértelműen kijelenthető, hogy a Sóstói-erdőben és a hasonló alföldi ősi tölgyesekben inkább problémaforrás az akác. Hogy megérthessük, mi kifogásunk lehet ezzel a fafajjal szemben, érdemes jobban megismerni tulajdonságait.

Az akác gyorsan növő, magas termetű (jó termőhelyen elérheti a 35 métert), magjaival könnyen terjedő fafaj. Egyik legnagyobb erőssége buja sarjadzóképessége, mind tuskóról, mind gyökérről. Ez a tulajdonsága szinte elpusztíthatatlanná teszi. További meghatározó tulajdonsága erős fényigénye, ami miatt más fafajokkal nemigen elegyedik. Ez őshazájában abban nyilvánul meg, hogy az akác pionír fajként fokozatosan átadja helyét más állományalkotó, erősebben árnyaló fáknak. Nálunk viszont kissé fordítva működik: éppen az akác nem hagy teret más fafajoknak, egyhangú, elegyetlen (jóllehet laza záródású, kevéssé árnyaló) állományokat képez. Sőt, még az erdei cserjék sem maradnak meg az akác közelében (kivétel - nem teljesen ismert okok miatt - a fekete bodza). Következő jellegzetes tulajdonsága, hogy mint a pillangósvirágú (hüvelyes) növények általában, az akác is nitrogéngyűjtő faj: azaz a gyökérgümőin élő baktériumok a levegő nitrogéntartalmát megkötik, a fa számára felvehetővé teszik. Így végeredményben az akácos állományok alatt a talaj nitrogéntartalma növekszik. Általában csak néhány, elsősorban tavaszi növényfaj (azok viszont nagy tömegben) él az állomány gyepszintjében. Gyorsan nő, 30-40 éves kora között vágáséretté válik. Május második felében nyíló illatos virágai hazánk egyik legfontosabb mézelő növényévé teszik, ugyanakkor egy-egy állomány virágzása csupán mintegy 2 hétig tart, s emiatt nem képes önmagában stabil táplálékforrást biztosítani a viráglátogató rovaroknak. Hüvelytermései ősszel érnek, a magvak tél végén-tavasszal hullanak. A magok csírázását a tűz elősegíti, leégett területeken ezért sokszor tömegesen megjelennek a sokáig a talajban nyugvó magokból kikelő akácmagoncok.

Mindezek a tulajdonságok egy gazdasági célú ültetvényben akár kedvezőek is lehetnek, de egy olyan erdőben, amelyet mindenekelőtt szépsége, változatossága, sokszínűsége miatt értékelünk, az akác komoly károkat okoz. Sajnos nem csupán arról van szó, hogy őshonos fafajú erdeink egy részét a múltban egyhangú akácossá alakítottuk át (az alföldi tölgyesek többségével ez történt), hanem a jövőbe mutató beláthatatlan következményekkel is számolnunk kell. Jó sarjadzóképessége, erős magtermése révén ugyanis az akác könnyedén behatol a természetes állományokba, s gyors növekedésével hamar uralomra jut. Innentől kezdve pedig nagyon nehéz megállítani a cserjék, az aljnövényzet, az állatvilág eltűnését. 

A Sóstói-erdőben annak idején elsősorban a szárazabb homokdombokra – a nyílt, tisztásos tölgyesek termőhelyén –ültettek akácot, de előfordulnak állományai máshol is. Jelenleg a Nyírerdő Zrt. a természetvédelmi elvárásokkal összhangban törekszik arra, hogy a tölgyes állományokban az akácot visszaszorítsa, illetve az akácosokat fokozatosan őshonos fafajú erdővé alakítsa.

Aki emiatt bánkódik, az megnyugodhat: erős vitalitása miatt még unokáink is fognak akácot látni a Sóstói-erdőben. Nem a néhány száz hektárnyi tölgyesünk megmentésén múlik a megyénkben több mint 30 000 hektárnyi erdőterületen, több ezer kilométernyi fasorban tenyésző akác jövője.